Bár a lutheri reformáció már a 16. század húszas éveiben tért hódított Budán, a magyar történelem viszontagságai következtében a 18. század legvégéig nem volt evangélikus egyházközség a mai főváros területén. Kezdetben a Pesti Evangélikus Egyház temploma adott otthont a Pest-Buda területén élő evangélikusoknak. Budavárban az első templom, mely a régi Honvédelmi Minisztérium helyén állt, rövid ideig szolgált istentiszteleti célokra, a Bécsi kapu téri templom a 19. század utolsó évtizedében épült meg, máig közös hajléka a magyar és a német ajkú evangélikus híveknek.
Az I. világháborút követő két évtized jellegzetessége, hogy mind a fővárosban, mind szerte az országban építkezni kezdenek az erre képes tehetősebb gyülekezetek, maga az építkezés válik önállósódásuk feltételévé és következményévé. Így jön létre Óbudán, később Lágymányoson, illetve Csepelen és Budafokon önálló templomos gyülekezet.
1928 – a zászlót tartó bárány alatti évszám a gyülekezet minden hivatalos iratán ott látható. A pecsét hirdeti: 75 esztendő, háromnegyed évszázad áll a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség mögött is.
Pedig ez a dátum még a III. kerület másik evangélikus közösségének a történetéhez tartozik: „1928.ban a szórványok gondozására missziói s. lelkészi állást szervez a gyülekezet” – írja a Budapest Óbuda-újlaki Evangélikus Egyházközség 1909 és 1951 közötti történetéről szóló összefoglalás. Az 1929. január 13-ai jegyzőkönyv már a Mohr Henrik óbudai lelkész és Pusztay József segédlelkész által gondozott fiókegyházközség első rendes közgyűléséről ad hírt. Az óbudai gyülekezet történetében az 1932-es évről pedig ez olvasható: „Az év legfontosabb eseménye: Megalakul a gyülekezet szórványaiból a missziói egyházközség. Még nem is olyan régen Óbuda kérte el magát Budától és ime 23. év múlva 1932. junius 20-án a fiatal III. kerületi egyházközség elinditja a tőle északra fekvő községekben lakó hiveket Mikler G.(usztáv) Sámuel lelkész vezetésével mint missziói egyházközséget.” Az északi települések önállósodásával egy időben Budapest déli határán, Dunaharaszti körzetében is missziói egyházközség alakult.
1933. január 8-án Csillaghegyen sor került az egyházközség alakuló közgyűlésére, melynek jegyzőkönyve arról számol be, hogy Csillaghegy a hivatalból tagok mellet hat, Szentendre öt, Pilisvörösvár négy, Pomáz kettő, Budakalász pedig egy választott taggal vett részt a képviselő-testület munkájában, Visegrád és a pilisi hegyvidék pedig egy-egy tagot küldhetett. Az öt nagyobb lélekszámú szórvány a saját presbitériuma által meghatározott összeggel járult hozzá a missziói lelkész, a Salgótarjánban született, 1930-ban lelkésszé szentelt Mikler Sámuel fizetéséhez. Az egyházközség felügyelőjévé a helyi felügyelők korelnökét, Mezriczky Eleket, jegyzővé Bubán István választották. Megállapodtak a lelkészi munkakör feladatairól és az istentiszteleti rendről is: Csillaghegyen minden hónap második és negyedik vasárnapján délelőtt 11 órakor, a sátoros ünnepek első napján, nagypénteken és a reformáció ünnepén tartottak istentiszteletet, Pilisvörösváron a hónap első és harmadik vasárnapján délután 3 órakor, illetve a sátoros ünnepek második napján, Piliscsabán havonta egyszer került sor istentiszteleti alkalomra. „Az összes funkciók nyelve magyar” – a többnemzetiségű egyházban ez a mondat nem magától értetődő tényt fogalmaz meg.
A meghívó 1933. április 2-án, Judica vasárnapján 10 órára, a csillaghegyi állami elemi iskola nagytermébe hívogatta a vendégeket „Nagytiszteletű Mikler Sámuel lelkészi hivatalába való beiktatásá”-ra. Ezen az alkalmon adták át a gyülekezet első lelkészének híványát, amelyben felsorolták a bányai egyházkerülethez, a budapesti egyházmegyéhez tartozó „Csillaghegy-Szentendre (Pilishegyvidéki) missziói kör” településeit Békásmegyer-Csillaghegytől a pilisi és a Duna jobb partján fekvő falvakon át egészen Visegrádig. A csillaghegyi fiókegyház évi 600 pengővel, Pilisvörösvár 250, Szentendre 200, Budakalász és Pomáz 120-120 pengővel járult hozzá a lelkész fizetéséhez.
A harmincas évek a növekedés-gyarapodás éveit jelentették az egyházközség számára. Az egyházmegyei és az egyházkerületi iktatókönyvek tanúsága szerint már 1931-ben, tehát az önállósodás előtt templomépítési tervek foglalkoztatták a gyülekezet elöljáróit: az egyházmegye iktatókönyvében 1931/633-as számon templomépítési államsegély kérelme szerepel a csillaghegyi fiókegyház számára. 1933-34-ben aztán megszaporodtak a beadványok a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz, csakhamar a telket is megvásárolta a gyülekezet. 1935-ben – jóllehet nem adták fel a templomépítés tervét sem – mégis úgy döntöttek, hogy megvásárolják a Mátyás király úti villát. Az imaházzá és lelkészlakássá alakított épületet Raffay Sándor bányakerületi püspök szentelte fel. Ez a különös, szakrális funkcióktól idegen ház adott otthont a gyülekezetnek közel hetven esztendőn keresztül, egyrészt lehetőséget, biztos hátteret teremtve a gyülekezeti munkához, másrészt határt is szabva annak azon a területen, amelyen a század második felében épülő hatalmas lakótelepek a maguk szekularizált világával az egyházat is rákényszerítették arra, hogy megteremtse az egyházi lét sajátos új formáit, és új beszédmódot alakítson ki. 1936. október 30-án, reformáció előestéjén a Szlezák László harangöntő mester által készített harangot, 1939. szeptember 24-én pedig az idős asszonyokból álló kis munkaközösség, az ún. Varróka által adományozott harmóniumot avatták föl.
Az 1940-es évek első felében a csillaghegyi és a szentendrei egyházközségek elnöksége azt a kérését terjesztette az egyházmegyei elnökség elé, hogy az egyházmegye járuljon hozzá a két gyülekezet különválásához, Csillaghegy anyaegyházzá, illetve Szentendre önálló missziói egyházközséggé alakulásához. „A tervezet szerint Csillaghegy anyaegyházhoz tartozna Pilisvörösvár fiókegyház és néhány szórvány. Csillaghegy az óbudai híd épülésével nagy fejlődés előtt áll. Adójövedelme most 3000 pengőre becsülhető lesz, mert a lelkésznek lesz módja arra, hogy a híveket összeszedve a rendszeres adózásra nevelje. A lelkészi állásnak anyagi bázisa lesz az egyházközségtől hiványilag biztosítandó összeg, az államtól most élvezett és még kimunkálandó kongrua és az egyházmegye részéről megszavazandó 1000 pengőnyi segély. Mindezek számbavétele mellett szabad lakás és havi 350 pengő fizetés biztosítható”. Az anyagi és a lélekszámbeli gyarapodás mellett feltehetőleg a két gyülekezet közti rivalizálás is oka lehetett a döntésnek. Az 1943. május 9-én tartott gyülekezeti közgyűlés által jóváhagyott határozathoz június 24-én adta elvi hozzájárulását az egyházmegye évi rendes közgyűlése, október 14-én pedig az egyházkerület közgyűlése hagyta jóvá Csillaghegy „anyásodását”. Mikler Sámuel távozása után, 1944 júniusában Farkas Lajos lett a megbízott lelkész, ő azonban csak 1945. január 5-ig gondozta a gyülekezetet, június 10-én le is mondott állásáról. Átmenetileg ismét Mikler Sámuel, 1945 áprilisától pedig először esperesi megbízással, később beiktatott lelkészként Kaposvári Vilmos látta el a szolgálatokat.
A háború lezárása az addig fejlődőben, felfutó ágban lévő gyülekezet életében is változást hozott. „A gyülekezeteket általánosan jellemző baj Csillaghegyet sem kerüli el, ugyanis bizonyos mértékben kifogásolható a gyülekezeti istentiszteleti látogatottság száma. A kis imaház vasárnaponként ugyan nem mondható üresnek, de a hétköznapi istentiszteleti látogatók száma bizony nagyon gyér”. Kaposvári Vilmos 1945 augusztusában az esperesnek írt jelentése már előre vetíti az elkövetkezendő évtizedek gondjait: kisgyülekezeti lét a város peremén, amelyben a nagy remények semmivé lesznek a napi küszködések közepette. Ennek mintegy szimbolikus jele volt, hogy a pénztelenség évtizedeiben is dédelgetett álom – hogy a meglévő épület mellett a neogót stílusban tervezett kis templomot megépítsék – 1971-ben végképp szétfoszlott: a gyülekezet telkét egy fillér kárpótlás nélkül kisajátították az épülő-bővülő Szentendrei út számára. Úgy tűnhetett, immár lehetetlen kitörni abból az életformából, amelynek kereteit az imaház mindenféle nagy létszámú alkalmat lehetetlenné tevő adottságai, illetve az anyagyülekezet és a fiókegyházból immár szórvánnyá fogyott települések anyagi gondjai határoztak meg, – miközben a Mátyás király úti épület a 70-75 ezer lakosú Észak-Óbuda egyetlen evangélikus istentiszteleti helye volt Közép-Európa legnagyobb lakótelepe szomszédságában. Ezen a helyzeten nem változtatott az sem, hogy a hosszú évtizedek után nyugdíjba vonuló Kaposvári Vilmost 1981-ben Benkő Béla, korábbi vasi esperes váltotta a lelkészi szolgálatban. Ő 1987 végén – betegeskedés után, mégis váratlanul – meghalt, s 1988. január 3-ától Donáth László lett a gyülekezet helyettes lelkésze, akit október 22-én iktatott be Szebik Imre esperes a parókus lelkészi állásba.
A következő néhány évben komoly pénzeket igénylő munkák zajlottak a Mátyás király úti épületben. Ezek ugyan nem adtak módot terjeszkedésre, de feltétlenül szükségesek voltak ahhoz, hogy legalább átmenetileg lakható-használható maradjon az épület: bevezették a gázt, az emeleten lelkészlakást alakítottak ki, fürdőszobát építettek, majd 1993 és 1995 között először az imaterem, később a lelkészlakás ablakait cserélték ki. Az új ablakok némileg szűrték a zajt, de az is világossá vált, hogy hosszú távon az épület nemcsak a területi korlátok miatt, hanem a hatsávos Szentendrei út szinte elviselhetetlenné nőtt forgalma miatt is alkalmatlan a gyülekezet kultikus-közösségi céljaira és lakás számára.
A gyülekezet lelkészei hosszú évtizedeken keresztül tömegközlekedéssel, leginkább vonattal látták el a szórványok gondozását, jóllehet Csillaghegy volt Budapest egyetlen olyan gyülekezete, amelynek a város határain kívül estek a szórványai. 1992-ben aztán az egyházközség megkapta első szolgálati gépkocsiját, amellyel könnyebbé vált a korábbi évekhez képest némileg átalakult helyzetben ellátni a Budapesten kívüli feladatokat. Ürömben megszűnt a havonkénti istentisztelet, mivel részben kihaltak, részben elköltöztek az ottani evangélikusok, 1988-tól viszont Solymáron indult meg az istentiszteleti élet. Itt az újonnan épült református templomban havi rendszerességgel egészen 2000-ig tartott a gyülekezet istentiszteletet. Ebben az esztendőben a helyi evangélikusok istápolásában, összetartásában kulcsszerepet játszó gondnok házaspár elköltözött, ugyanakkor megalakult a Solymárról könnyen elérhető pesthidegkúti missziói egyházközség. Ezért megszűnt a havonkénti alkalom, a sátoros ünnepeket viszont a református gyülekezettel közös ökumenikus istentiszteleten ünneplik a solymári evangélikusok.
Pilisvörösváron és Piliscsabán egészen a közelmúltig még a missziói egyházközség idején bevált módon, kéthetenként, ill. nagyünnepeken került sor istentiszteletre. E két településen azonban mára megfordult a helyzet: Pilisvörösváron a háború után megszűnt az evangélikusság legfontosabb bázisa, a bányatelep, a fiatalok közül sokan beköltöztek a fővárosba, már az ötvenes évekre igen megcsappant az evangélikus hívek száma, fiókegyházból szórvánnyá alakult a gyülekezet. Piliscsabán a kilencvenes években megépült a katolikus egyetem, sokan kiköltöztek a fővárosból, jelentősen növelve a gyülekezet lélekszámát, s átalakultak az településen található evangélikus intézmények is. A korábban súlyosan fogyatékos gyerekeknek otthont adó Bételben az országos egyház belmissziói konferenciaközpontot alakított ki, amelynek területén felállítottak egy hordozható német fatemplomot, ez téliesítve, felújítva a gyülekezeti istentiszteletek és egyéb alkalmak számára is helyet biztosít. A FÉBÉ Diakonissza Egyesület Silo Otthonában pedig dr. Gadó Pál vezetésével mozgáskorlátozottak számára lakást és munkahelyet biztosító, az önálló élet lehetőségét megteremtő korszerű intézmény épült. Ez a növekedés indította el Piliscsabát az önállósodás útján, amelynek első fázisában 2003. január 6-án a gyülekezet szórványból a csillaghegyi anyagyülekezet leányegyházává vált, önálló presbitériumot választott, 2005. május 10-én pedig létrejött az önálló piliscsabai egyházközség.
Az 1990-es évek az anyagyülekezet életében is hatalmas, jelentőségében csak a missziói egyházközség megalakulásához fogható változást hoztak: temploma épült a gyülekezetnek. 1993 tavaszán a presbitérium javaslatára a gyülekezet közgyűlése kimondta templomépítési szándékát. Az egyházközség vezetőinek az evangélikus egyház és a kerületi önkormányzat támogatását is sikerült megnyerniük, s mivel a Mátyás király úti telek erre a célra alkalmatlan volt, eldőlt az is, hogy az új templom Békásmegyeren épüljön. Több lehetőség közül választotta ki végül a gyülekezet a lakótelep, a régi Békás, valamint Csillaghegy határán fekvő, közel 8600 négyzetméter alapterületű telket, amelyen ma a templom áll. A telek 90 százaléka fővárosi tulajdonban volt. Donáth László, aki 1994-től mint e terület országgyűlési képviselője is fő feladatának tekintette a gyülekezet régi álmának megvalósítását, Thurnay Béla akkori másodfelügyelővel együtt elérte, hogy a fővárosi és a III. kerületi önkormányzat ajándékozási szerződésben a gyülekezet tulajdonába engedje át azt a földterületet, amelyen később a templom fölépült. Az 1995. október 31-én a fővárosi önkormányzat által egyhangúlag támogatott ajándékozási szerződés szerint e földön templom, gyülekezeti ház, parókia, valamint szociális, esetleg egészségügyi vagy oktatási intézmény építtessék föl. E határozat után lehetővé vált a telekegyesítés és az érdemi munka megkezdése. A munkálatokat az 1994-ben létrejött Csillaghegyi Evangélikus Gyülekezet- és Templomépítő Alapítvány kuratóriuma szervezte, a fő irányító dr. Breuer Katalin ügyvéd, később megválasztott felügyelő volt, aki egybefogta a kuratóriumot, az egyházközség presbitériumát és a segítségül hívott szakértőket. Az alapítványt nyolc magánszemély hozta létre: szimbolikus jelentőségű, hogy köztük a helyi gyülekezet Csillaghegyen élő és a város távoli részein lakó tagjai mellett a terület más felekezetű lelkészei, az országos egyház tisztségviselője, valamint a Csillaghegyi Kulturális Egyesület képviselője is megtalálható.
1995 őszén a kuratórium úgy döntött, hogy meghívásos tervpályázatot hirdet, először a templom, a gyülekezeti ház és a lelkészlakás építésére. A beérkezett öt pályamunka közül az országos egyház szakembereiből és a kuratórium tagjaiból álló, Benczúr László vezette zsűri 1997-ben választotta ki Pazár Béla építész és az MNDP Építőművész Kft. munkáját. A még abban az évben beadott engedélyeztetési tervet 1998 nyarán hagyta jóvá a III. kerületi önkormányzat. A következő esztendő az előkészítő munkákkal és kivitelező kiválasztásával telt. A kuratórium ekkor is a tendereztetés mellett döntött: a nyílt pályázaton tizenkét kivitelező indult, közülük a Holman Attila vezette Confector Kft. lett a győztes. A többéves gondos előkészületnek meglett az eredménye: az ünnepélyes alapkőletételre 1999. szeptember 10-én került sor, de maga az építkezés már május 26-án, pünkösd keddjén elkezdődött. 13 hónappal később, 2000 júniusában megtörtént a műszaki átadás, és szeptember 10-én Szebik Imre püspök fölszentelte az épületegyüttest. Az építkezés költségeit a Magyarországi Evangélikus Egyház viselte. A III. kerületi önkormányzat, a kulturális tárca, a Budapest Bank és a Soros Alapítvány támogatása, valamint a gyülekezet híveinek és barátainak adományai a templom és a gyülekezeti ház berendezését és az orgona építését fedezték.
Az épületegyüttes középpontjában álló templom (18 x 12 x 9 m) egyik oldaláról egybenyitható a gyülekezeti házzal, másik oldalán a lelkészlak található. Mindhárom épület nyers beledi téglából készült, együttes alapterületük 909 négyzetméter. A templom padjait és székeit Magyari Éva tervei alapján az Ács Gábor és Ács Mihály vezette Manufactura Kft. készítette vörösfenyőből. A szintén Magyari Éva által tervezett üveg-vörösréz világítótestek és egyéb szálcsiszolt rozsdamentes acélból készült kellékek Félegyházi Károly fémműves iparművész alkotásai. A tardosi vörösmárványból faragott oltárasztal és keresztelőkút készítője az Épület-Kőfaragó Kft. A templomkertben álló harang a gyülekezeti élet folyamatosságát szimbolizálva a liturgikus szerepű tárgyak közül – a kegytárgyak mellett – egyetlenként került át Csillaghegyről.
Már a templom építésekor eldöntötték a gyülekezet elöljárói, hogy barokk minták alapján mechanikus, csúszkaládás orgonát készíttetnek. A gyülekezeti központ tervezéséhez hasonlóan ebben az esetben is nyílt pályázatot hirdettek, melyet a Trajtler Gábor, Finta Gergely és Bence Gábor egyházzenészekből álló zsűri bírált el. A műszaki tervek elkészítésére és hangszer megépítésére szóló megbízást az Aquincum Orgonagyár nyerte el. Az orgonaház külső megjelenési formáját ugyanazok az építészek tervezték, akik magát a templomot és berendezését. A Finta Gergely diszpozíciója alapján készült kétmanuálos, 18 regiszteres hangszert, amelyhez hasonló nagyságú a II. világháború óta nem készült Budapesten, 2001. október 29-én szentelték fel.
A magyarországi evangélikusság történetében talán elsőként sikerült e gyülekezetnek, mindazt két év leforgása alatt létrehoznia, ami a közösség spirituális, diakóniai és kulturális hivatásának ellátásához szükséges.
IN